Mind, akik az istenit keressük, rendelkezünk intellektussal, amely képes a legfinomabb igazság megértésére is. Képesek vagyunk arra is, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Ki vagyok én? Még az is lehet, hogy a szívünk telis tele van odaadással, de valójában mindnyájan olyanok vagyunk, mint a gyerekek: szeretnénk egyszerűen érthető tanítást kapni, valami olyat, amire mindig támaszkodhatunk.
Ha van Swami Sivanandaji és Puja Swami Chidanandaji tanításaiban és példamutató életében három egyszerűen értelmezhető fogalom, ezek a következők: isteni, jóság, és fejlődés.
Puja Swami Chidanandaji szerint, ha van egyetlen tanítás, mely Gurudevet leginkább jellemzi, az az ember isteni jellegéről szól.
Minden isteni, te is isteni vagy, semmi más nincs, mint az isteni. Csak az isteni, csak Isten létezik.
És ez az az igazság, amelyet bár könnyen kimondunk, de annál nehezebben értünk meg. Úgy ismerjük az igazságot, mint a tapasztalatunk tárgyát, de nem, mint magát a közvetlen tapasztalást. Épp ezért mondta Gurudev, hogy az élet célja az Isten felismerése. Ez azt jelenti, hogy az Isten valósággá válik számunkra. A mindent átható isteni jelenlét lesz a valóságunk és semmi mást nem látunk.
Az isteni valóság meg kell hogy mutatkozzon, nem rejtőzködhet. Ezt kell nekünk is a mindennapi életünkben kifejezni. Gurudev és Puja Swami ChidanandaJi életében nem csak az isteni mutatkozik meg, de a legtisztább jóság is. Légy jó, tégy jót – számukra ez nem csak erkölcsi kötelesség volt, a két mester a tiszta jóságon keresztül élte az életét. Jók voltak és ezt a jóságot fejezték ki a gondolataikon, szavaikon, tetteinken keresztül.
A jóság segített nekik abban, hogy felismerjék az Istent és a jóságon keresztül mutatkozhatott meg az egység is melyben éltek. Ezért nem is szerettek volna mást, mint hogy lássuk mi is a saját életünket az evolúció részeként. Álljunk a fejlődés bármely fokán is most, de annyi bizonyos, hogy az isteni természetünk és a jóság felé haladunk.
Az írások azt mondják, hogy 84000 születés alatt jutunk el az emberi formáig. Az evolúció folyamatában a semmitől az állati, az állatitól az emberi, majd az emberitől az isteni természetünk és a jóság állapotáig fejlődünk. Ez a mi célunk itt. Még egy lépést kell tennünk előre a fejlődési folyamatban, hogy az istenit láthassuk mindenben, hogy mi magunk váljunk istenivé, az isteni mivoltunkat pedig a jóságon keresztül fejezzük ki.
Így tehát egy bizonyos nézőpontból nézve mondhatjuk azt, hogy a Divine Life Society, valamint Gurudev és Puja Swami Chidanandaji példamutató életének tanításai három fogalomban sűríthetők össze: isteni, jóság és fejlődés.